Neve ismeretlen eredetű, talán a Gégény személynévből való, ez pedig a gége köznév-ny kicsinyítőképzős származéka lehet.
Egy 1406-ban kelt oklevélbe foglalt adománylevél szerint IV. László a Gégényben lakó Mikust, Jánost és Herceg fia Bácsot szabolcsi várjobbágyai közül kiemelve nemesekké tette, Belgégény és Külgégény birtokokat adományozva nekik.
A falu tehát a szabolcsi vár birtoka volt, az adományos családok utódait - bár rokonságuk nem bizonyítható - Gégényieknek nevezték. Az említett oklevélben az eredeti adományosok negyedik és ötödik ízbeli fiú- és leányági utódai osztozkodtak. Az egyik falut (Belgégény) a XIV. sz. végétől Egyházasgégénynek hívták.
Az oklevelek szerint a két falu a XIV. század elején orsós település volt, a belgégényi templom az észak felé vezető utca közepén állott. A mai felszínen látható törmelék tehát a két falu helyét jelzi.
A XIV. század közepén - nyílván házasság révén - több, közeli faluról elnevezett kisnemesi család (Lővei, Megyeri, Vajai, Sényői stb.) is birtokjogot formált hozzá.
A XV. százaban a Várdai családbeli Miklós, Simon és Mátyás a Gégényi család egyik özvegyétől vétel útján jutott gégényi birtokhoz. A Várdai család 1611-ig - amíg fiúágon ki nem halt - itteni birtokát megtartotta, az osztozkodáskor a két falu felét bedegi Nyári Pál kapta meg. Másik felén a XV-XVI. században a Megyeri és Petneházy, az Ibrányi és a Nyakas család osztozott.
A településnek 1556-ban 8 dézsmafizető háztartása volt, mintegy 40-45 lakossal. 1588-ban az Ibrányiaknak 15, a Nyakas testvéreknek 6, a Megyery Boldizsároknak 7 jobbágya élt itt.
A XVI. század végén a falu még két különálló település, ekkoriban már Külgégényt hívták Egyházasgégénynek. A Megyery és Nyakas család része ebben a faluban volt.
1618-ban 6 földesura (Nyakas, Balogh, Litterati, Anarcsi, Vay és egy olvashatatlan nevű) 36 jobbágyházzal rendelkezett.
Négy év múlva Nyakas György egyházasgégényi birtokát a demecseriek pusztaként használták. A XVIII. század elejére ugyancsak pusztává lett a Megyeryek birtokrésze. A falu életfolytonosságát az egykori Külgégény tartotta fenn.
A települést 1720-ban 4 telkesjobbágy és zsellércsalád lakta. Az 1772. évi úrbéri összeírás szerint földesurai csepei Zoltán Pál, Jósa Miklós, Bégány György, Jármy Imre és Désy József voltak, 17 telkesjobbágy és 1 házas zsellér lakott itt.
A jobbágyfelszabadítás idejére a korábbi földesurak közül csak a Jósa és a Jármy családok maradtak meg, mellettük több birtokos (Mezőssy Tamás, Vay Ábrahám és a Borbély család) kisebb részekkel rendelkezett. Lakóinak száma ekkor 491 főt tett ki.
1870-ben 112 háza, 740 lakosa volt 4.518 kat. hold határán, 1910-ben 200 háza és 1.500 lakosa.
Az 1930-as összeírás szerint területe 4.081 kat. hold, lakóházainak száma 370 , lakóinak száma 2.096 fő, mind magyar anyanyelvű. Vallás szerint 491 fő római katolikus, 181 fő görög katolikus, 1.288 fő református, 27 fő evangélikus, 1 fő görög keleti, 103 fő izraelita, 3 fő egyéb.
Iskolái: 1 községi és 1 református elemi népiskola és 1 református általános továbbképző. Lakóinak fő foglalkozása a földművelés volt. A terület törpe- és kisbirtokokból állt.
Az I. világháborúban 26 gégényi halt hősi halált.
Közigazgatási jellemzői:
Közigazgatásilag 1860-ban a Dadai járáshoz, 1870-ben a Dadai felső járáshoz tartozott. Az 1876. évi közigazgatási rendezés során a Bogdány járáshoz került.
A XX. század elején szintén Bogdányi járás, 1914-től a Nyírbogdányi járás községe, körjegyzőség. 1945 után a Kemecsei (eddig Nyírbogdány) járáshoz tartozó nagyközség. 1971-től 1983-ig a Kisvárdai járás községe. 1989-től Kisvárda városkörnyéki község, önálló tanáccsal.
1989. július 1-jétől közvetlen megyei község, 1990-től önálló.
Az 1995. évi közigazgatási beosztás szerint rangja: község.
